Egy kisebb fajta regény :D

Abban, hogy megtanulunk egy idegen nyelvet, alapvetően két mechanizmus működik:

-tudatos nyelvtanulás (ami a Lóczyban volt, memorizálás, szabályok megtanulása és alkalmazása, drillek, különböző feladatok, stb.

-nyelvelsajátítás (ez nem tudatos, ahhoz hasonlít inkább, ahogyan az anyanyelvünket tanultuk, de azért nem ugyanaz)

Az előbbinek nagy előnye, hogy elég gyorsan megy, akinél működik, jól nyomon követhető, a nyelvelsajátításnak egyfajta lerövidítése lehet. Ez elsősorben felnőttekre jellemző, akik egyrészt igénylik az idegen nyelv egyfajta elemzését, meg akarják érteni a működését, másrészt alkalmasak rá, mert tudnak elvonatkoztatni és olyan kognitív műveleteket végrehajtani, amire a gyerekeknek mégy egyszerűen nincs apparátusuk.
A felnőttek egy kicsit nehezebben tanulnak nyelvet, mert idegesíti őket, ha nem megy valami elsőre, nehezükre esik a kiejtés, sokat szarakodnak azon, hogy ezt vagy azt miért nem értik, ezzel sokszor elvonják saját energiájukat attól, hogy használják a nyelvet. Ráadásul a nyelvelsajátításnak van egy gépezete, ami a hatékonyabb kiskorban.

A kevésbé tudatos nyelvelsajátítás inkább a gyerekek kenyere, nekik jól működik még a nyelvelsajátító gépük, nem nagyon érdekli őket, hogy mit szól a világ, ha valamit nem 100%-ra teljesítenek, inkább jól akarják érezni magukat, az egy-egy nyelvre jellemző kiejtés sokkal jobban rájuk ragad, egyszóval jobbak a “láthatatlan” tanulásban. Erre jön még az, hogy van rá idejük, a világról létező ismereteik sem olyan nagyok még, plussz képtelenek néhány olyan logikai vagy kognitív műveletre, amire a felnőttek igen. (Elvonatkoztatás, mentális műveletek, hipotetikus gondolkodás, stb.)

Például mi felnőttek úgy tanulunk meg egy idegen szót, hogy a magyar szóhoz kapcsoljuk, ami már önmaga is az adott konkrét dolognak a címkéje. Ez már két áttétel, de nekünk ez már egyszerű. A gyerekeknek egyszerűbb, ha az idegen nyelvű címkét a konkrét dologra akasztják, megspórolnak egy láncszemet.

Itt van, hogy milyen idős korban kb. mire vagyunk képesek Jean Piaget szerint, aki egy pszichológus volt és kellett szigorlatozni ebből és hármast kaptam:

Az ebben a témában uralkodó hipotézis szerint ha az ember elég nagy mennyiségű kommunikációnak van kitéve az adott idegen nyelven, és amit meg kell érteni nem túl nehéz, de nem is nagyon könnyű , akkor bekapcsol a nyelvelsajátítás mechanizmusa.

Kisiskolás korban még abból tanulunk, hogy kézzel fogható dolgokkal foglalkozunk, elképzelünk konkrét dolgokat, nagyon a valódi világban vagyunk. (Az itt és mostban.) Amivel csak lehet, szeretünk játszani, akár a hangokkal is, a zenével, a képekkel, mindennel.

Ezért inkább arra törekszem, hogy minnél több aktív dolgot csináljunk angolul, amiből aztán nem sok látszik.

Általában a tanulásra az is jellemző, hogy minél több érzékszerven keresztül tapasztalunk meg egy adott információt és minél aktívabban, annál jobban megmarad. Alapvetően vizuálisan, hangokon keresztül jegyzünk meg dolgokat, van akinek a mozgás is sokat segít (pl a fel-alá mászkálva memorizálók), van akinek a társaság, van, akinek a saját belső világa. Az iskola ezek közül struktúrájánál fogva nem alkalmas, ezt is pótolni akarom az órákon.

Ráadául a Pipi és a Marci is tripla mozgékonyak, nagyon extrovertáltak, imádják a közösséget, mindent meg akarnak nézni, meg akarnak fogni. Képesek annyira jól érezni magukat, hogy nincs szükség rá, hogy ilyen pontokkal meg nemtomén matricákkal motiváljam őket, nem cucc függők. Annyi energiájuk van, hogy az óráik után még én is estig pörgök, ezt mindenképpen szeretem felhasználni :)) (Már nem azt, hogy én pörgök :D)

Ez az oka annak, hogy nem választom az előre megírt tananyagokat és nem produkálunk túl sok olyasmit, ami látványos. Inkább azzal zsonglőrködök, hogy elég nagy mennyiségű inputot kapjanak, olyan kommunikációs helyzetekben, amikben ők maguk meg akarják érteni, amit hallanak, mindez ne legyen túl nehéz, de azért több legyen, mint az állatok, színek, számok, have got.

Egy másik dolog az, hogy mit értünk az alatt, hogy tudunk egy nyelvet.

nyelvi tartalmat:

szókincs

kiejtés

nyelvtan

nyelvhasználat (annak a helyes megítélése, hogy mit milyen helyzetben használunk)

nyelvi készségeket:

beszéd

írás

olvasás

beszélt nyelv (hallott szöveg) megértése

Ezek közül nagyon könnyű demonstrálni némelyiknek a fejlődését.

Például meg lehet számolni, hány állatnevet tudunk, lehet ellenőrizni, hogy tudjuk-e, hogy pingvin.

A nyelvhelyességet is remekül lehet diszkrét pontos tesztekkel ellenőrizni, fehéren-feketén.

A többi összetevővel már nehezebb a helyzet, ezért abba az irányba ment el az iskola, hogy majdnem kizárólag a szókincset és a nyelvtant teszteli, léteznek memoriterek is, nagyon hasznosak, de nem tesztelik a beszédkészséget. A kiadók által összeállított tesztekből a tanárok gyakran egyszerűen ki is hagyják a readig, lstening elemeket, ha a writing bennmarad, az már kész csoda. Innen aztán könnyen belecsúsznak abba a hibába, hoyg csak azt tanítják, gyakoroltatják, amit majd le lehet tesztelni.

Én igyekszem mindezeket kiegyensúlyozottan gyakorolni, pl. ha képek alapján kell összerakniuk egy történetet, akkor az az írás előszobája, a bűvésztrükkökben meg kell jegyezniük szövegeket, de tudják, hogy mit mondanak, és azt is, hogy miért van szükség rá, hogy azt mondják. Rengeteg szöveget hallgatunk, amiből remélem rájuk ragad a kiejtés. Volt már olyan is, hogy olvasott szövegértést gyakoroltunk (azt még inkább csak a Pipivel), egy denevérről szóló mondókával, az ilyen fabrikálásoknál (gyurmapingvin) pedig kell, hogy értsék, mit mondok, ezzel megértik, hogy a nyelv kooperáció és rejtvény is.

Tiszteletben kell azt is tartanunk, hogy ebben nekik mi az üzlet. Ha sikerül eltalálni, hogy mit szeretnek, ha a saját szenvedélyüket be lehet fogni, akkor elintéztük, hogy a nyelvtanulás egész életükben a jó dolgok közé tartozzon. A saját akaratuknál jobb motivációt nem nagyon tudok.

Röviden az a taktikám, hogy elkapom a figyelmüket, rájátszok arra, amit szeretnek csinálni, és amikor jól érzik magukat, akkor ész nélkül tolom a fejükbe amit csak lehet angolul,és reménykedem, hogy mire olyan fejlettségi szintre érnek, amikor már használják és tesztelhető a tudásuk, akkor mindez kijön belőlük, és minden nagyon jól fog működni, és kamasz koruktól fogva saját magukat fogják megtanítani angolul.

Mindezt a tapasztalatomra alapozom, a szakirodalomra, mindenféle elérhető képzésre, rengeteget beszélek tanárokkal mindenhonnan a világból. Azt tudom, hogy az egész nem tűnik túl komolynak, ráadásul homlok egyenest más, mint amit a formális iskolai oktatásban megszoktunk vagy a felnőtt magánórákon, de ez látszik működni :))

A blogon ezután kicsit alaposabban fogom dokumentálni, hogy mit csináltunk (őszintén szólva  a legtöbb szülőt nem nagyon érdekli, hogy mi folyik, ki van pipálva, hogy jár a gyerek angolra, aztán jóvan :))) Csinálhatunk több olyan produktumot, amiben nyelv is van, és a szókincs szempontjából mindig jól jön a jó öreg Quizlet, mindig beírom, hogy kb. miket érintettünk. Ezeket persze nem fogják tudni, az is lehet, hogy igen, ez ebbe a korban még nagyon kedv és szituációfüggő. (Bár a Pipi nagyon tudatos, szereti nyilvántartani, hogy mit tud, mi mit jelent, élvezi, ha tud valamit, mindent észrevesz.)